KÖSZÖNTŐ

Tisztelt Látogatók! Kedves Érdeklődők!     

Jósvafő település polgármestereként tisztelettel és nagyon sok szeretettel köszöntöm a település közösségi internetes felületén.


Magyarország északkeleti szegletében Borsod-Abaúj-Zemplén megye szlovákiai határszélén a Jósva, Kecső, Tohonya patakok összefolyásánál, az egykori Gömör-Tornai-karszt, erdő borította sziklás hegyoldalai  közötti, völgyben megbúvó festői fekvésű település.

 

Ez JÓSVAFŐ - ,, Település a források és barlangok völgyében”.

 

Jósvafő  több mint 600 éves múltra tekinthet vissza, neve először Ilsuafey formában egy 1272-es oklevélben szerepel.

 

A község természeti és épített környezetének harmóniája valamint az itt élők vendégszeretete megérinti a hozzánk ellátogató vendégeket, mely értékeket több műemlék- és természetvédelemmel foglalkozó szervezet is fel-és elismert.

 

A település ad otthont az Aggteleki- karszton 1985-ben létrehozott nemzeti park igazgatóságának, mely karszt barlangjait 1995-óta hazánk természeti értékei közül elsőként az UNESCO világörökségi védelem alá helyezte, többek között a közigazgatási területünkön található tucatnyi barlangot is.

 

A község ,,ófalui” részét a hagyományos  településkép megőrzése érdekében 1999-ben műemléki jelentőségű területté nyilvánították.
Tájházunk kiérdemelte ,,AZ ÉV MÚZEUMA 2007” kitüntető díjat és elismerést.

 

ófalui főter

Ófalui főtér

 

Mindezen értékeinkről, turisztikai, ökoturisztikai programjainkról, szálláshelyeinkről a település és Önkormányzat főbb eseményeiről szóló információkkal igyekszünk egy bővebb keresztmetszetet bemutatni Önnek honlapunkon keresztül.
Bízom benne, hogy ezen információk birtokában, valamint a képgaléria községünk életéből felvillantott hangulatképeivel sikerült felkeltenünk érdeklődését településünk iránt és Önt is mihamarabb vendégeink között üdvözölhetjük.

                                                                                                                 

Viszontlátásra Jósvafőn!                           

                                           

Jóna Gábor  polgármester           





Jósvafőt a Magyar Élelmiszerbank Egyesület támogatja